Mindenütt kilógok – A magyarul álmodó kínai Cangi bedeszkázott a filmiparba
Több mint három évtizede élnek közöttünk kínai emberek, akik mára a mindennapi életünk szerves részévé váltak. Számosan közülük vegyesboltokat, büféket vagy éttermeket üzemeltetnek. Ennek ellenére, az itt élő kínai közösségről keveset tudunk, mivel többségük nem beszél magyarul. Zhang Ge, avagy Cangi esetében azonban egészen más a helyzet. Ki is ő, akiről mindenki tudja, hogy éjszaka magyarul álmodik, nappal pedig magyar nyelvű novellákat ír, mindezt úgy, hogy üzleti érzéke és jövedelemtermelő hajlama gyakorlatilag nulla?
Cangi története nem Budapesten kezdődött, hanem Bécsben. Valójában az ő életének kezdete egy Sanghajhoz közeli kisvárosban gyökerezik, ahol a családja mindig is élt. Egy bonyolult életút elejéről van szó, ami csupán kölcsönkért néhány évet Bécsben, ahol Cangi édesanyja, egy fiatal nő, a párjával együtt kereste a boldogulást. A férfi azonban Cangi születése után eltűnt, a nő pedig kénytelen volt egyedül nevelni újszülött fiát. Az anyasággal járó kihívások mellett a helyzetük anyagilag is kilátástalan volt, mivel a meglévő pénzüket egy csődbe ment vendéglő emésztette fel.
Magyarország irányába indultak el, kihasználva azt az államközi megállapodást, ami a kínai állampolgárok számára néhány évig vízummentességet biztosított hazánkban. Mivel az éppen alakuló szabad piacon gyorsan felismerték a lehetőségeket, elindult a kínai kereskedők bevándorlása, akik többek között olcsó ruházatot és ázsiai éttermeket nyitottak.
Cangi édesanyja különösen a bőrnadrágokban látott potenciált. Folyton dolgozott, hogy a kicsi profitot visszaforgathassa az üzletbe, de ennek ellenére valódi előrelépést nem tudtak elérni. Az édesanyai kötelességek mellett Cangi különböző nehézségekkel is szembesült. Amikor két éves korában elhatározta, hogy a fiát visszaküldi Kínába az anyjához, a kisfiú nem ismerte fel az anyját, amikor az végre ellátogatott hozzá. Ez hatalmas törést jelentett az anyának, ezért végül úgy döntött, hogy hazaviszi fiát.
Hazájukban, Csepelen egy kis házrészbe költöztek, ahol Cangi sorsa a teli ruhás dobozokkal zsúfolt, sötét raktárhelyiségek között zajlott. Az iskolatársai az ázsiai megjelenése miatt gyakran csúfolták őt, „cingcsengcsang”-nak nevezték, ami mélyen bántotta, és nehezen tudta ezt kezelni. Tizenegy éves korában azonban felfedezett valamit, amit a mentőövének tekintett, egy lehetőséget, amely megváltoztathatta az életét.
A történet Cangi búvópatakjára és a magyar filmiparba való belépésére épít, bemutatva, hogy hogyan találta meg a saját identitását és hangját ebben a sokszínű világban, ami nemcsak ővált színhelyévé, hanem az őszinte önkifejezés terévé is. A magyar közönség előtt bemutatkozó filmje, a „Nem én vagyok” nem csupán a saját történetét meséli el, hanem egyben a kulturális integráció és elfogadás fontosságára is felhívja a figyelmet.
