Thury György: A Magyar Bajvívó Hőse
Thury György, a legendás végvári bajvívó, hős várkapitány és felesége, Hathalmy Zsófia viaszszobra a Thury-vár történetének állandó kiállításán található. Az ő története szorosan összefonódik Magyarország végvári harcosaival, akik a török hódítók ellen küzdöttek.
György 1519 körül látta meg a napvilágot, egy katonai múlttal rendelkező családban. Nagyapja Hunyadi Mátyás hadseregében harcolt, apja pedig az oszmán invázió elleni harcokban tűnt ki. Nem meglepő, hogy György már fiatalon megtanulta a lovaglás és a bajvívás fortélyait, 1544-ben pedig huszárfőlegényként szolgált Ság várában. Érdekes módon itt sikerült levernie egy török harcost, aki alkoholtól ittas állapotban vette maga alá a saját kopjáját.
Thury hősies tettei 1552-ben, a palásti csatában mutatkoztak meg, ahol egy egész hadtest életét mentette meg, még ha a csata végül vereséggel zárult is. Híre hamarosan eljutott I. Ferdinánd császári udvarába, aki 1556-ban kinevezte főispánná és Léva várának kapitányává. Két évvel később, Dobó István fogságból való szabadulásakor Thury Várpalota védelméért felelt.
Thury nem csupán kardforgatásban volt ügyes, hanem stratégiai gondolkodásával is kiemelkedett. Bár az udvartól kapott pénz nem volt elegendő a vár megfelelő fenntartásához, ügyes kedvezményekkel kísérletezett, hogy új népességet vonzzon a környékére, miközben portyákat vezetett a török területekre a megélhetés érdekében.
A történelmi krónikák szerint Thury a „magyar Cid”-ként vált ismertté, miután sikeresen védte meg a várakat az Oszmán Birodalom harcosaival szemben. Több híres bajvívóval mérhette össze tudását, és a 1563-as koronázási ünnepségen I. Miksa előtt bizonyította ügyességét, ahol aranysarkantyús vitézi címet kapott. Azonban Várpalota sorsa 1566-ban megpecsételődött, amikor a törökök váratlan támadása ellenére csodával határos módon megmenekült a vár a „felmentő sereg” láttán.
Thury végül 1571. április 2-án esett el az orosztonyi mocsárban, miután csapdába csalták. A források eltérően számolnak be a küzdelem részleteiről, de a magyar krónikák szerint a törökök kis csapattal pusztítani kezdték a Kanizsa körüli vidéket, és Thury sietett, hogy megfékezze őket. Amikor a kapitány a törökök túlerejébe került, bátran jelezte, hogy nem adja meg magát, még az általa szenvedett seb ellenére sem. E pillanatban vált legendássá, amikor a sisakját levéve kiáltotta:
„Ebek, engöm pórázon nem hordoztok, / Egyik helyről másikra nem hurcoltok!”
Thury György maradványait később Zrínyi György, a felmentő sereg vezetője temette el, miután Konstantinápolyba küldték levágott fejét. Az ő hagyományai és bátorsága ma is él a magyar történelemben, mint egy példa a hazáért vállalt küzdelemre.
